Nagyon örülök, hogy rátaláltam a központra, mert sokkal jobban érzem magamat mióta az egyénileg összeállított gyakorlatokat csinálom, könnyebb a mozgás és a lábam érzéketlenségének mértéke is csökkent.”
Spondylosis (csigolya meszesedés) a csigolya és a csigolyák közötti kisízületek degeneratív elváltozása, mely meszes felrakódásokkal, perem és csőrképződéssel jár együtt. A csigolyák közötti rés keskenyebbé válik, a porckorong kissé ellapul, és meszesednek a csigolyák közötti szalagok is. Mindennek következtében a gerinc érintett szakaszainak a mozgásbeszűkülése alakul ki.
A kopás miatt fellépő fájdalom jelentősen rontja a betegek életminőségét, korlátozza a mindennapi tevékenységek végzését, és a munkaképtelenség egyik leggyakoribb oka.
A gerinc bármely szakaszán létrejöhet, leggyakrabban azonban a nyaki és a deréki szakaszon jellemző.
Az elváltozás nem kizárólag az életkor előrehaladásához kötődik, hanem egyéb tényezők, pl. veleszületett adottságok, fejlődési rendellenességek, hormonális vagy keringési zavarok, fizikai túlterhelés vagy sérülés is hozzájárulhat a kialakuláshoz. Így egyeseknél már fiatalabb korban kialakul, más esetekben pedig csak idősebb korban okoz fájdalmat.
Előrehaladott állapotú betegség kivizsgálására MR vizsgálat, illetve mielográfiával (gerinccsatorna-festéssel) kombinált CT-vizsgálat jön szóba. Az MRI sok helyen már a rutin nyaki röntgenvizsgálat helyébe lépett. Ezek a vizsgálatok kimutatják hol szűkül be a gerinccsatorna, mennyire nyomódik a gerincvelő, és mely gerincvelői gyökök érintettek.
Az esetek nagyrészében a panaszok konzervatívan eredményesen kezelhetőek. Konzervatív terápiával, speciális gyógytornával, McKenzie módszerrel jó eséllyel kezelhetők a panaszok. Súlyos esetben a szakorvos dönti el, szükség van-e sebészi beavatkozásra vagy nem.
A gyógytornász megfelelő fájdalomcsökkentő, izomlazító és tehermentesítő gyakorlatokat tanít be. A gyógytorna gyakorlatok rendszeres végzése megakadályozhatja a panaszok visszatérését.
Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is. Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.
Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. Schroth, McKenzie, Dorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre.
Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15., illetve online egyéni gyógytornára is van lehetőség.
Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315
Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.
Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu
Ehhez a bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett