skip to Main Content
+36-30-190-7315 gerincgyogyitas@gerincgyogyitas.hu 1122 Budapest, Alkotás út 15. Nyitvatartás H-P 8-20

Újabb tanulmányok igazolják a testmozgás memóriát védő hatását

A mozgás fontosságáról hallunk folyamatosan. Mi, akik a mozgásszervi problémák mozgással történő gyógyításában hiszünk, nem tudjuk eleget hangsúlyozni a testmozgás jelentőségét. Saját magunkon is megtapasztalhatjuk, hogy az ún. „boldogság hormonok” hatására mennyivel jobban érezzük magunkat akár egy kiadós sétát követően is. A jó közérzeten, a mozgásszervre gyakorolt hatáson túl más kellemes mellékhatásra hívják fel a figyelmet kutatók. Újabb három tanulmány jutott arra a megállapításra, hogy a testmozgás idősödő korban némiképpen véd a szellemi hanyatlástól és a memóriavesztéstől.

Az eredményekről az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján számoltak be a hét végén.
Az egyik tanulmányba 120 idős embert vontak be három amerikai egyetem kutatói. Az ülő életmódot folytató önkénteseket két csoportba osztották, az egyik csoport hetente háromszor 30-45 percet gyalogolt közepes tempóban, míg a másik tagjai nyújtó- és tónusgyakorlatokat végeztek. Egy év elteltével a gyalogló csoport tagjainál a memóriáért felelős agyterület a mágneses rezonanciás felvételek szerint 2 százalékkal nagyobb lett, miközben a másik csoport tagjainál ugyanennek az agyterületnek a mérete 1,5 százalékkal kisebbedett.
50-55 év fölött az emberek évente 1 százalékot veszítenek átlagosan agytérfogatukból – mutatott rá Kirk Erickson kutatásvezető, a Pittsburghi Egyetem munkatársa. A mért eredmények viszont arra utalnak, hogy az agy hippokampusz nevű területe – amely a memóriafunkciókban vesz részt – egész életünk során megőrzi rugalmasságát. A kutató hangsúlyozta, hogy az agy zsugorodását vissza is lehetett fordítani, és a memóriateszteken is jobban szerepeltek egy év elteltével a testmozgást végző emberek. A memóriateszteken mutatott teljesítmény javulása azokra is érvényes volt, akik a nyújtógyakorlatokat végezték. Erickson szerint a különböző típusú gyakorlatok más-más agyterületre lehetnek jó hatással.
A Brit-Columbiai Egyetem és az Illinois-i Egyetem kutatói 86, a hetvenes éveiben járó nőnél éppen ezt az elméletet tesztelték. A tanulmányba bevont nőknél már jelentkeztek a szellemi hanyatlás kezdeti jelei. A résztvevőket három csoportba osztották, az egyik csoport tagjai hetente kétszer gyalogoltak, a másik csoportban súlyzókat emelgettek, míg a harmadikban egyensúlygyakorlatokat végeztek. Fél év elteltével a súlyt emelő csoport tagjainak sokkal jobban javult a teljesítménye a memóriateszteken, mint a másik két csoport tagjainak. A gyaloglók körében viszont az egyensúly, a mozgékonyság és a szívérrendszeri kapacitás javult a többieknél nagyobb arányban.
Japánban végezték azt a harmadik tanulmányt, amelybe 47 idős embert vontak be, akiknél már enyhe szellemi hanyatlás jelentkezett. A csapat egyik fele hetente kétszer másfél órát mozgott felügyelet mellett, míg a másik fele oktatást kapott az egészséges életmódról. Az egy éven át tartó tréningben erősítés, aerob és egyensúlyt javító gyakorlatok egyaránt voltak. Mindkét csoport tagjainál javult a memóriatesztek eredménye, de a felügyelt testmozgást végzőknél látványosabb volt a javulás. (Forrás: MTI)

 

 

0Shares

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) és táplálkozási tanácsadó vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

Ehhez a bejegyzéshez 2 hozzászólás érkezett

  1. Kedves Doktornő! Köszönöm a küldött gerinctorna
    gyakorlatokat.Naponta legalább fél órát tornázunk férjemmel együtt.Áprilisban volt jobboldali csípőműtétem, amit sikeresnek minősített a műtétet végző doktor úr.Azóta a CT kimutatta,hogy ugyancsak a jobboldalon gerincsérvem van. A folyamatos fájdalmam mellett legnagyobb problémám, hogy nem tudok lehajolnia jobb bokámig sem. Reumatológusom a tornát javasolja,de ezidáig nem hozott eredményt.Kérdésem:Lehet-e ez a gerincsérv velejárója, vagy a csípőműtét következménye?Mit tegyek? Tisztelettel várom válaszát.

    1. Kedves Trapp Jánosné! Szükség lenne egyéni állapotfelmérésre, ahol többet tudunk Önnek mondani. Ha nincs orvosi ellenjavallat a tornával szemben, az mindenképp tud az állapoton javítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Back To Top